Farkaslaka községből pénteken szállítják el a szelektíven gyűjtött hulladékokat is.

Tisztelt községlakók, az új esztendőben, első alkalommal, január 8-án viszik el a szelektíven gyűjtött szemetet az RDE Hargita Kft. munkatársai. Tehát ne feledjék majd a színes zsákokat is kitenni a kapuk elé pénteken reggel 7 óráig. 2021-ben is óvjuk és vigyázzunk településeink, lakókörnyezetünk tisztaságára.
(Fotónk: archív felvétel).

Farkaslaka községben, az ünnepek alatt, december 29-én, kedden szállítják el a háztartási hulladékot

A székelyudvarhelyi RDE Harghita Kft. értesíti ügyfeleit, hogy 2020. december 25. és 2021. január 1. munkaszüneti nap a cégnél, ezért módosul a háztartási hulladék elszállításának programja. Tehát december 25. (péntek) és 2021 január 1. (péntek) helyett december 29-én (kedden) szállítják majd el a hulladékot községünkből. A cég köszöni az ügyfelek megértését és áldott ünnepeket kíván. ( 2020. dec. 21)

A farkaslaki és szentléleki családorvosok közleménye-2020.dec.21.

Tisztelettel közlik a páciensekkel, hogy december 24-én és 31-én is, rövidített programmal dolgoznak majd a családorvosi rendelőkben. A viszgálatokra továbbra is szükséges az előzetes telefonos bejelentkezés. A farkaslaki családorvosi rendelő telefonszáma: 0266-248 115, a szentléleki rendelő telefonszáma: 0266-248 552.
Áldott ünnepeket és jó egészséget kíván mindenkinek: Dr. Váradi István, Dr. Mihály Ibolya és Dr. Csata Katalin.

A fegyelmezettség továbbra is fontos

Figyelembe véve azt, hogy Romániában 2020. december 14-től 30 nappal meghosszabbították az országos vészhelyzetet, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal is újabb határozatot adott ki a koronavírus megfékezése érdekében. Farkaslaka községben a múlt héten közölt szabályok érvényesek, hiszen a koronavírus- fertőzések számát tekintve továbbra is a zöld besorolású települések kategóriájába tartozunk. (2020.dec.17.)