Farkaslakán, a Tamási Áron szülőháznál áttértek az őszi-téli nyitva tartásra 2022. október 1-től

Hétfőtől péntekig 8-16 óra között látogatható a szülőház.Tisztelettel kérjük a csoportos és egyéni látogatókat is, hogy a látogatás céljából előzetesen jelentkezzenek be a 0740-918 543- as telefonszámon.

 

125 éve született Tamási Áron- Kulturális eseményekben gazdag hétvége volt Farkaslakán

A Magyarság Háza a Tamási Áron 125 Emlékév keretében, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesülettel, a farkaslaki Polgármesteri Hivatallal, a budapesti Tamási Áron Közhasznú Alapítvánnyal karöltve szervezte meg a farkaslaki ünnepi eseményeket 2022. szeptember 17-18-án. Szombat délelőtt egy séta során körbejárták a Tamási-emlékhelyeket a Farkaslakára érkezők. Délután folyóirat- és könyvbemutatót tartottak a Kultúrcsűrben- Ágnes portán, este a kultúrotthonban megnyitották a Tamási Áron-emlékév kapcsán meghirdetett, középiskolásoknak szóló illusztrációs pályázat kiállítását, miután a „Vitéz lélek” című előadást láthatták az érdeklődők a kovásznai Pokolsár Egyesület előadásában. Vasárnap délben ünnepi szentmisével, majd Tamási Áron szülőházánál folytatódott az ünnepség. Az egybegyűlteket elsőként Kovács Lehel polgármester köszöntötte, majd Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke szólalt fel. A. Szabó Magda, a budapesti Tamási Áron Közhasznú Alapítvány elnöke, a Tamási-emlékév projektvezetője ismertette a Tamási Áron- és a Virrasztás- díj idei kitüntetettjeit: Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője, a Gyulai Várszínház igazgatója vehette át a Tamási Áron-díjat, a Virrasztás-díjat pedig Ozsváth Imola, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium magyartanára vehette át áldozatos munkájáért. Az eseményen jelen volt Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára, aki szintén megosztotta ünnepi gondolatait. Oláh Dénes plébános papi áldásban részesítette az egybegyűlteket. A megemlékezésen közreműködtek a farkaslaki Énekes madár népdalkör ifjú énekesei, a Zeng a magasság egyházi kórus, és Bálint Anita szavalatát is hallhatták az egybegyűltek. Végül elhelyezték az emlékezés virágait Tamási Áron egykori bölcsőjében. Vasárnap délután újabb könyvbemutatókra került sor a Kultúrcsűrben- Ágnes néni portán, majd este a Tamási Áron Művelődési Otthonban Kilyén Ilka és Ritziu Krisztina-Ilka „Tündökletes világ” című kamaraszínházi előadása volt látható. ( Fotók: Jakab Emil, Erdély Bálint Előd)

 

2005. augusztus 23-án nagy árvíz pusztított a Nyikó mentén is

Farkaslaka község életében az egyik legnagyobb, felejthetetlen természeti katasztrófa történt. Egy hirtelen jött felhőszakadást áradások követtek, több települést elöntve és emberi áldozatot is követelve. Farkaslaka község elöljárói is elhelyezték az emlékezés virágait a Székelyszentlélek-Nyikómalomfalva útelágazásnál lévő árvizes emlékműnél. Kedden (2022. aug. 23.) délután Kovács Lehel polgármester, Geréb Péter alpolgármester, Borboly Csaba megye-elnök, Márton Csaba és Sinka Arnold megyei tanácsosok néma főhajtással és az emlékezés virágainak elhelyezésével rótták le tiszteletüket a 2005-ös árvíz áldozatainak emléke előtt.

  

XX.FARKASLAKI SZENES NAPOK

2022. szeptember 2- 4. között kerül megrendezésre a XX. Farkaslaki Szenes Napok rendezvénysorozat. Mindenkit nagy szeretettel várunkAz esemény facebook oldalán minden részletes program megtalálható.

      

Hasznos eszközökkel bővült a Farkaslaki Önkéntes Tűzoltó Egyesület (FÖTE) eszköztára

A tűzoltóink munkáját segítendő hidraulikus emelőt és autómentéshez használható csörlőt- a Hargita Megyei Tanács adományát- Kovács Lehel polgármester, Geréb Péter alpolgármester valamint megyei önkormányzati képviselők jelenlétében vehették át Borboly Csaba elnöktől a jelenlévő önkéntesek. Bízunk benne, hogy az átadott felszerelések is könnyebbé és biztonságosabbá teszik az önkéntesek munkáját! (2022. aug. 23.)