Jézus - kilátó ünnep Bogárfalván (2020. június 20.)

Az időjárási körülmények ”átírták” a Jézus - kilátó ünnepet, így június 20-án, szombat délben a Jézus Szent Szíve búcsús szentmisét a bogárfalvi templomban tartották.
 Ft. Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes celebrálta a szentmisét, melynek szónoka Ft. Sebestyén Ágoston, máréfalvi plébános volt, aki a prédikációban többek között elmondta, hogy a megépítést ellenzők sokszor a pléh-Krisztus gúnynévvel illeték a szobrot, ám a Jézus Szíve - kilátó, a maga nemében Európa-szerte az egyik legnagyobb alkotás és számos embernek igazi vallási élményt is jelent. Utazásaink során, amikor távolról meglátjuk a szobor alakját, vagy ha felmegyünk a Gordon tetői kilátóhoz, eszünkben juthatnak Jézus szavai: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek”. A szentmise énekeit Ambrus Ferenc kántor úr és az Ave Rosa kórus tagjainak vezetésével énekelhették a résztvevők. Az ünnep végén Ft. Benedek Sándor, szentléleki esperes- plébános köszöntötte a jelenlévő híveket, zarándokokat és az 58-ik születésnapját ünneplő Ft. Mátyás Károly főesperest, majd megemlékezett a néhai Magyari Árpádról, a Protemp Alapítvány volt elnökéről, a Jézus Szíve - kilátó megálmodójáról is.

Farkaslakán ismét látogatható a Tamási Áron szülőház.

 

A távolságtartásra vonatkozó óvintézkedések és egészségügyi előírások betartása mellett újra látogatható a farkaslaki Nagy utcában Tamási Áron szülőháza, keddtől péntekig 9-17 óra között, szombaton és vasárnap 9-13 óra között. Hétfőn zárva van a szülőház. A felnőtt belépőjegy 8 lej, a diák és nyugdíjas jegy 5 lej, a fénykép és videó felvételek készítése 10 lej. A látogatók előzetesen bejelentkezhetnek a 0740-918 543-as telefonszámon ( 2020. június 22.).

Adókedvezmény június 30-ig.

Meghosszabbították a kedvezményes adófizetési határidőt is, így azok a fizikai és jogi személyek akik 2020. június 30- ig kifizetik az évi adójukat, 10% illetve 5%-os kedvezményben részesülnek. A kedvezmény a következő adónemekre érvényes: épületadó, járműadó, telekadó, földadó. Kérjük községünk lakóit, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. A vészhelyzet ideje alatt is a községlakók rendelkezésére áll a farkaslaki Polgármesteri Hivatal. Belépéshez kötelező a maszk viselése, illetve a hivatal bejáratánál a kéz fertőtlenítése és a testhőmérséklet- mérése. Kérünk mindenkit, hogy tartsa be az előrt távolságot és ha betegséggel küszködnek ne menjenek nyilvános helyekre és emberek közé.     Vigyázzanak magukra! Vigyázzunk egymásra!  (2020 május 22.) 

Nemzeti Összetartozás Napja Farkaslakán

2020. június 4-én, csütörtökön du. fél 6 órától, a farkaslaki templomkertben.