Megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről Farkaslaka községben

Idén is együtt ünnepelt Farkaslaka község március 15-én, emlékezve az 1848-49-es szabadságharc hőseire. A LóFő Lovasudvar vezetésével 2024- ben 120 lóval és tíz szekérrel járták körbe a községhez tartozó falvakat, hogy összekössék a megemlékezéseket, erősítve a lakosságban az együvé tartozás érzését.

    

A farkaslaki római katolikus egyházközségben 2024. március 4- én tartották az örökös szentségimádási napot

Délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisével kezdődött a hétfő, majd egész nap az Oltáriszentség előtt imádkoztak a különböző imacsoportok. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”- idézte Jézus szavait Ft. Benedek Sándor székelyszentléleki plébános, a délután 5 órakor kezdődő záró szentmise szónoka. Az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztus előtt imádkoztak ma a farkaslaki egyházközség hívei. Biztatta őket, hogy gyermekeikkel együtt is imádkozzanak, és a nekik biztosított földi javak mellett, megfogva kezüket, vezessék el őket a templomba. Keresztény hitüket megélve, példát mutatva neveljék gyerekeiket is a keresztény életre. A szentmise végén Ft. Oláh Dénes plébános köszönetet mondott a szónoknak, továbbá Ft. Daniel Ernő malomfalvi plébánosnak és a szép számban jelen lévő helyi híveknek is. Istennek legyen hála!

  

Farkaslaki házasbál 2024. február 10.

Szeretettel hívnak minden farkaslaki mulatni vágyó házaspárt a 2024-es házasbálba. „Ha nem akarsz lemaradni a mulatozó csapatból, ha te is hallani akarod az elmaradhatatlan híradót, ha kíváncsi vagy a bohózatokra, akkor ott a helyed 2024. február 10.-én, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Otthonban. Szeretettel várunk minden mulatni vágyó házaspárt. A jó hangulat garantált, meglepetésekben sem lesz hiány. Sok-sok értékes nyeremény kerül kisorsolásra. A talpalávalót a Party Boys húzza.”

  

Farkaslaki amatőr színjátszók farsangi előadása- 2024. február 11.

Az Amatőr Színjátszócsoport hagyományos farsangi előadása  február 11-én, vasárnap délután 6 órától kezdődik a Tamási Áron Művelődési Otthonban. Szeretettel várnak mindenkit.  

   

Házasság Hete Farkaslaka községben is ( 2024. február 11-18. között)

Az idei rendezvénysorozat mottója: ÁLLANDÓ MEGÚJULÁSBAN! A farkaslaki programokról a mellékelt plakátokon olvashatnak részleteket, további tudnivalók a „Házasság Hete Farkaslaka” facebook oldalán is.