20 éves kórus-évfordulót ünnepeltek Farkaslakán

A farkaslaki „Zeng a magasság” egyházi kórus fennállásának 20-ik évfordulója alkalmából szentmisével és kórushangversennyel ünnepeltek 2019 november 16-án, szombaton Tamási Áron szülőfalujában. A Bakos kántorok kórusainak találkozóján részt vett a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia Gaudete kórusa (karnagy: Bakos Mihály Károly), a gyergyóremetei Szent Lénárd plébániatemplom kórusa (karnagy: Bakos Károly), a marosvásárhelyi Cantuale Énekegyüttes (karnagy: Bakos László), a gyergyóditrói Jézus Szent Szíve-templom kórusa (karnagy: Bakos Ferenc).     

„Aki áhitattal énekel, az kétszeresen imádkozik”- Szent Ágoston bölcs gondolatát idézte Lackó Vilmos farkaslaki plébános, a kórushangverseny előtti szentmise prédikációjában. Most, modern világunkban is érezzük, milyen fontos életünkben a zene, a dal, a hangok harmóniája. Milyen megfogalmazhatatlanul szépen tudjuk a zene nyelvén is Istenünket dicsőíteni, hálánkat Felé kifejezni. Ugyanakkor az is fontos, hogy a közös énekléseknek, élményeknek, örömöknek jó közösségformáló ereje is van.  A szentmise után 3-4 kórusművel mutatkoztak be a kórusok. A jelenlévők többek között hallhattak Werner Alajos, Halmos László, Bárdos Lajos, Petres Csaba, Wolfgang Amadeus Mozart, Charles Gounod és Varga László szerzőktől kórusműveket és gregórián zsoltárdallamokat is.    

A kórusok munkájának elismerő tükre az alkalomra készített emléklap, melyet minden karvezető személyesen vehetett át, a résztvevők pedig a farkaslaki egyházközség és kórus történetét tartalmazó képes emlékfüzetet és könyvjelzőt vihették magukkal. A kórushangverseny végén a helyiek köszönetet mondtak Bakos Árpád farkaslaki kántornak az elmúlt 20 év szolgálatáért, munkájáért, tevékenységéért.                              A Hargita megyei Vámszer Géza Művészeti Népiskola társszervezője volt az évfordulós ünnepségnek, mely a Tamási Áron Művelődési Otthonban zenés szeretetvendégséggel folytatódott, ahol ugyanakkor a Pest Megyei Értéktár Vándorkiállítását is megcsodálhatták a jelenlévők.