Farkaslakán idén 14 gyerek járult először szentáldozáshoz

Május 7-én, vasárnap délelőtt, a szüleik kíséretében 7 kislány és 7 kisfiú vonult be a teplomba. A szülői áldás után, az oltár körül foglalva helyet élték át az elsőáldozási szentmise minden pillanatát. “Szívemből kívánom nektek, hogy ne rontson meg benneteket a világ, ne csábítson el benneteket a közöny, hanem maradjatok Jézus vonzáskörében…Ha az Ő útjain jártok, ha az Ő kezét fogjátok, egészen biztos, hogy boldog emberek lesztek, mert aki Isten kezét fogja, azt Isten magához öleli, azt Isten nagyon fogja szeretni.”- mondta el az ünnepelteknek, a prédikáció végén Oláh Dénes plébánosunk. Az elsőáldozók megújították a keresztségi fogadalmukat is. A szentmise után egy elhunyt társuk sírjára egy-egy szál virágot elhelyezve, majd a hittanteremben a finom kalács és kakaós tej elfogyasztása után, ki-ki a családtagjai körében ünnepelte keresztény életének e fontos állomását. (2023. máj. 8.)