Beköszönt a farkaslaki egyházközség új plébánosa

Ft. Oláh Dénes plébános a vasárnapi (2022. aug.7.) kecseti, majd a farkaslaki nagy mise és ifjúsági szentmisén mutatkozott be a híveknek, elkezdve a szolgálatot az új szolgálati helyén. A plébánost a helyi egyháztanács valamint a Polgármesteri Hivatal nevében is ünnepélyesen köszöntötték. A híveknek az első prédikációjában az életútjáról, az eddigi szolgálati helyeiről beszélt, majd a vasárnapi örömhír hirdetése mellett megköszönte a szeretetteljes fogadtatást. Kihangsúlyozta, hogy a hívekkel való közös lelkipásztori munka annyit ér, mint amennyi ima háttér van mögötte. Végül arra kérve a Jó Istent, hogy halmozza el a híveket áldásával, kegyelmével és adja áldását a közös munkájukra, közös életükre.