JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

Novemberi rendes havi tanácsülés Farkaslakán

Rendes havi tanácsülésre hívta össze november 27-én, szerda délután 4 órára Farkaslaka község önkormányzatát Kovács Lehel polgármester. Az Erőss Antal malomfalvi tanácsos által vezetett ülésen 4 napirendi pontot tárgyaltak és határozat tervezeteket hagytak jóvá a jelenlévő tanácsosok. Többek között döntöttek a 2020-as évre szóló adó és illetékek nagyságáról, ezen a téren nem lesz változás az idei évhez viszonyítva. Különböző szerződéskötések jóváhagyásáról is szó volt, majd határoztak sürgősségi segély odaítélésének jóváhagyásáról is, így például idén is községünkben 660, 65 éven felüli személy fog karácsonyi csomagot kapni.Végül, a különfélék között, községünk falvaiban felmerülő problémákról, kérdésekről is tárgyaltak. A tanácsülés végén pedig Geréb Péter alpolgármester vetített-képes beszámolót tartott a községünk falvaiban, 2019-ben elvégzett föld munkálatokról.