JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

"Isten hozta hív nyájához a főpásztort és Atyát”- bérmálás volt Székelypálfalván

A pálfalvi templomban hétfőn (okt.25.) délután 5 órakor kezdődött a szentmise, ahol 8 bérmálkozó várakozott a szentség-kiszolgáltatásra. Orbán Menyhért plébános köszöntötte Kerekes László gyulafehérvári segédpüspököt, felkérve őt arra, hogy szolgáltassa ki a krisztusi nagykorúság szentségét a pálfalvi bérmálkozóknak. „Amikor a Szentlélek Úristen kiáradásáért imádkozunk, hogy árasszon el bennünket a hét ajándékával és tudjuk megteremni a Szentléleknek a gyümölcseit, talán az nekünk a legfontosabb, itt a saját magunk életében, saját közösségeinkben, saját falunkban, hogy hitelesen megéljük a kereszténységet….A hit és a hitelesség összhangban kell legyen a mi keresztény életünkben. Hitelesen megélni a keresztény életet azt jelenti, hogy komolyan gondoljuk mindazt, amit gyakorlunk, komolyan vesszük, magának a hitünknek a gyakorlását, komolyan vesszük az imádságot, komolyan vesszük a mi keresztény életünket”- hangzott el a szentbeszédben. A pálfalvi bérmálási szentmise végén püspöki áldásban részesültek a jelenlévő hívek, akik emlékfotók készítésével is megörökítették a segédpüspökkel való találkozást. ( 2021.okt.26.)